Volt ő úr, elvtárs, Gyuri (majd bácsi), sokféleképpen szólították, aztán egyszer csak Papi lett, és azóta mindenki ezen a „fedőnéven” ismeri. Edelényi János egyórás filmje a most éppen 88 és fél éves Illés György arcképét rajzolja meg a vásznon beszélgetések, vallomások, archív felvételek, családi legendáriumok segítségével. – Nagyon szép nekrológ ez – sóhajtja az ünnepelt bölcs derűvel, holott az Egy igaz ember egyáltalán nem siratóének, hanem tiszteletteljes főhajtás, baráti köszöntés a kivételes képességű és magas kora ellenére sugárzó szellemiségű művésznek, aki hála istennek közöttünk van, és a hazai viharos hétköznapokon változatlanul érzékelhetjük jelenlétét.
Az összeállítás főleg a kiváló pedagógus elveivel és módszereivel ismerteti meg a nézőt („az a fontos, hogy a fiatalok játsszanak”, „legyen bátorságuk kísérletezni”, „segíteni kell nekik, hogy túljussanak a mélypontokon”). Az egykori növendékek, akik maguk is híressé váltak itthon és világszerte, keresetlenül szép szavakkal mondják el, mit köszönhetnek a Mesternek. Mindenekelőtt a szakmai biztonságot (az ars poetica végtelenül egyszerű: „jól szükséges exponálni, és nem szabad ferdén tartani a kamerát”). Az emberi tartás gerincességét. A gondolkodás igényességét. Annak az igazságnak a felismerését, hogy a filmben minden egyes snitt fontos.
Több emlékezetes képsor eleveníti meg az iskolateremtő operatőr szuggesztív kompozícióit, ám a szerzők tudatosan nem filmtörténeti leckével szolgálnak, inkább az „igaz ember” vonásait igyekeznek fénykoszorúval megvilágítani. Aki a jóságot és a segítőkészséget tartja a legvonzóbb tulajdonságnak. Sokra vihette volna külföldön, ő azonban magyar „karrierjével” sem elégedetlen. Tanulni lehet tőle humánus mentalitást, szerénységet, következetességet. Nem félt attól, hogy „gyerekei” a fejére nőnek. Ritka erénye, hogy örülni képes övéi, sőt a vadidegenek sikereinek is.
Az Egy igaz ember Illés-tükre tiszta, de a filmet néhány szeplő is pettyezi. A szerkezet csapongó, a riporter faggatózásai nem igazán ütősek, beszélgetőpartnerét rámenősebben kérdezhette volna meg társadalmi-művészeti felfogásáról, filmes ideáljairól, netán a mozi mai széteséséről is. Mindezzel együtt tartalmas, hangulatos dokumentum született a magyar kinematográfia élő klasszikusáról.
Papi portréja
Veress József
Népszabadság - 31 March 2003
